Bár különösebb illúzióim nincsenek azzal kapcsolatban, hogy kik fogják olvasni ezeket a sorokat, adjunk esélyt a később becsatlakozóknak is, akik esetleg nem ismernének személyesen. Rájuk való tekintettel úgy illik, hogy először bemutatkozzam: Gábor vagyok, 26 éves, budapesti lakos, 5 testvér bátyja-öccse, fiúgyermek, unoka, egyetemi évfolyamtárs, kolléga, barát - kinek mi. Szeretek nyáron vendéglátóhelyek teraszain fröccsöt inni a barátaimmal, vasárnaponként együtt ebédelni a családommal, szeretem a verseket, a hasamat, a szép és okos lányokat, a szarkazmust, az általam generált, enyhén kínos helyzetek megélését. Szeretek pho levest szürcsölni aznaposan egy átbulizott éjszaka után, recept nélkül főzni, hogy aztán szent meggyőződéssel állítsam, ilyen jót még soha senki nem főzött, de legalábbis nem evett. Szeretek hatást gyakorolni idegenekre, körmondatokba bonyolódva történeteket és gondolatokat kifejteni, sokat sejtetően simogatni a szakállam, és az Amelie csodálatos életének stílusában bemutatkozni. Alapvetően szeretem az életet. Tehát Gábor vagyok, 26 éves, szépreményű fiatalember, és most itt ülök egy bogotái hostel lobbijában összepakolva, indulásra készen. Úgy egy hete jöttem el otthonról tele optimizmussal és tervekkel, és hirtelen már azon is kaptam magam, hogy délután indul a gépem tovább Medellin városába. Eltelt egy hét, úgyhogy éppen itt az ideje teljesíteni magamnak tett vállalásaimból, és rögzíteni valamit az eseményekből - elég sok akad ugyanis belőlük mostanság, és ahogy apám gyakran emlegetett viccében az szerepel, tapasztalataim szerint a memóriám már nem a régi.

Mielőtt azonban nekikezdenék, felmerül egy jogos kérdés: mit is keresek én pontosan Kolumbiában? Pénzt biztosan nem. Magamat? Ez már jobban hangzik (legyen bármilyen közhelyes is), de az igazságot nem fedi teljesen. Az a helyzet, hogy meglehetősen jó és kényelmes életem volt nekem otthon, különösen az elmúlt pár hónapban. Nem éltem meg különösebb magánéleti, anyagi, vagy szakmai válságot, nem lett elegem a helyből, ahol éltem, az emberekből, akik körülvettek. Sőt, ami azt illeti, kifejezetten jónak tartom és tartottam általános életkörülményeimet. 100 emberből, ha 2-3 szerencsésebb lehet, mint én. Európai, fehér, magas férfi vagyok (itt VII. kerületi olvasóim kiemelt figyelmét kérem, nem szeretnék zsákbamacskát árulni), stabil anyagi körülmények közé születtem, jó oktatást kaptam. Számos jó barátom van, és számtalan jó ismerősöm, népes családom, akikre számíthatok. Mindig volt mit ennem (néha talán túl sok is), innom (pláne!), és tele van a padlás jó történetekkel, érdekes megélésekkel - körbenézve itt a helyi körülmények között túlzás nélkül állíthatom, csak megszületnem volt nehéz. 

Furcsán működik az ember. Az ajándékba kapott, teljes szabadságot természetesnek veszi, és nem használja ki, azonban foszd meg tőle, és mást sem akar, mint visszakapni és élni vele. Majdnem 26 évet eltöltöttem ezen a földön úgy, hogy igazából sosem érdekelt különösebben az utazás. Persze a családdal voltunk itt-ott, egy-két barátommal is megnéztünk pár országot, de a mehetnék nem volt meg bennem. Prímán elvoltam otthon. Aztán amikor már az utcára sem mehettem ki hónapok óta este 8 után (a kocsmákról, éttermekről nem is beszélve), és egy rendes kézfogás is lassan eseményszámba ment, egy sokadik magányosan töltött este során hirtelen átállt egy kapcsoló a fejemben, és megfogalmazódott benne a gondolat: körbeutazom a világot. 

Nem is emlékszem pontosan, honnan jött az ötlet. Csak arra, valamikor Karácsony környékén egy este felmerül, mint lehetőség, hogy aztán egy-két releváns blogbejegyzés, cikk elolvasása után már a gyomromban érezzem a bizsergést, és biztosan tudjam: megcsinálom. A bezártságtól és otthon üléstől beszűkült tudatom nyilván extrém választ adott egy extrém helyzetre – az inga elérte szélsőértékét, egy pillanat erejéig megállt, majd kvázi szabadesésben elindult visszafelé. 

Ha valaki egy évvel ezelőtt azt mondja nekem, világkörüli útra indulok, kinevetem. Nem is emlékszem, hogy felmerült volna bennem valaha is az ötlet, de ha mégis, szent meggyőződésem, hogy nem való az ilyesmi a magamfajtának, a pillanat törtrésze alatt gátat szabott a neki. Egyrészt nem volt mi elől menekülnöm - vagy ha mégis, hát valami feladat, egyetem, munkahely (gyakran félreértelmezett) felelősségtudat mindig otthon tartott. Másrészt pénzem se volt rá, és úgy vélekedtem, azzal teszek a legnagyobb jót magamnak, ha erőforrásaimat az itthoni lét komfortjának és stabilitásának megteremtésére (értsd: élvezeti cikkekre) fordítom. Bár vagány dolognak tartottam, ha valaki nekiindul az ismeretlennek, mindig úgy éreztem, ha itthon is megtalálom a számításom, minek is húznám az időt csavargással? Ennyit hát a meggyőződésekről. 

Az ötlet megszületett hát, elindult a tervezés folyamata. Először oda, majd onnan amoda, aztán délre, egy picit erre, két hét arra. Csak a hátizsákom kiválasztásába beleöltem 5-6 órát. Aztán ahogy az lenni szokott, jött az élet mindenféle járványhullámok és külügyi jelentések formájában, sorra leradírozta a világtérképre rajzolt útvonalakat, és kezdődött elölről az egész. Hónapokig mondogattam mindenkinek, hogy Irán a legtutibb kezdőhelyszín, aztán Irán máshogy gondolta. Sebaj, jött Izrael (éles váltás, tudom), aztán miután a szentföldiek is visszakoztak, Tanzánia, majd úgy két héttel ezelőtt felkeltem, és vettem egy repjegyet Kolumbiába - és lám, itt vagyok. 

Tehát, mit is keresek itt? Élményeket, tapasztalatot, történeteket, bölcsességet. Lelki és szellemi üzemanyagot, amellyel feltöltekezve hazatérvén új lendületet tudok adni az életemnek. Szeretnék olyan kalandokat átélni, amelyeket hosszan mesélhetek majd az unokáimnak, olyan tudásra szert tenni, amellyel pontosabban tudom majd értelmezni az otthoni valóságot. Szeretnék nyitottabbá válni a világra, leszámolni a félelmeimmel, jobb és érdekesebb emberré válni magam és mások szemében.

Nem tudom mennyi ideig fog tartani, vagy hogy hová fúj a szél menet közben. Ha úgy érzem, valahol elég időt töltöttem, megyek tovább. Ha úgy érzem, elég időt voltam távol, megyek haza. :)

Most viszont indulnom kell a reptérre, a napokban jelentkezem - ígérem már konkrétumokkal :)