Célszerű lett volna egy picit jobban utánanézni, hova is száll le a gépem pontosan – Bogotá ugyanis a tengertől számítva 2600 méteres magasságban fekszik, ennek megfelelően kifejezetten hűvös hely. Napközben nem jellemző, hogy 20 foknál feljebb kúszna a hőmérő higanyszála, viszont éjszaka be-bekacsint 10 fok alá. Engem az ilyesmi egyébként különösebben nem zavar, remekül érzem magam lenge öltözetben ilyen időben is, a helyiek viszont láthatóan jókat derültek rajtam, amikor is megérkezésem másnapján rövidnadrágban, mintás nyári ingben kiültem a virágpiac mellé reggelizni egy bizalomgerjesztő illatot árasztó pékség teraszán egyedüliként árválkodó kis asztalhoz.

Egészen idilli reggelinek indult: hamar megállapodtunk a ...

Helyi idő szerint valamikor este 8 körül érkeztem meg az országba, az utazástól elgémberedett végtagokkal, sajgó derékkal, meglehetően elcsigázott állapotban. Mondjuk így: az Atlanti-óceán felett átkelve volt időm megállapítani, hogy annak idején az Airbus-okat megálmodó mérnökök nem az én térbeli dimenzióimat vették zsinórmértékül a turistaosztály költséghatékony megtervezésekor – ezen döntésüket pedig, bár közgazdászként teljesen érthetőnek tartom, magánemberként igencsak nehezemre esik megbocsátani.

Szerencsére a leszállást követő élmények hamar feledtették a kényelmetlenségeket. Az El Dorado reptér kapuján kilépve egy roppant megnyerő, makulátlan fehér ingben pompázó, középkorú taxisofőrrel akadt össze a ...